A tűzálló nyersanyagok története

A bronzkor óta az emberek agyagásványokat használtak réz olvasztó kemencék építéséhez. Egyes helyeken helyi tűzálló köveket használnak kemencék építéséhez. Agyaggal, szilícium-dioxid-homokkal, rizshéjjal vagy törött faszénnel csomózott vasgyártó kemence bélést találtak a kínai Zhengzhou külvárosában, East Han vasgyártó telephelyén. 1615-ben Nagy-Britannia tégelyt készített az üveg olvasztására Stubborog agyagból, majd hamarosan tűzálló téglát készített, és sikeresen kipróbálta egy rézolvasztó kemencében. A kemence térfogatának bővülése miatt a téglák túl gyorsan sérülnek. Helyette sikeres a kvarchomok és a kötőanyag mész alkalmazása. 1822-ben a WW Young szilícium-dioxid téglát készített úgy, hogy mész homokot adott, majd szilícium-dioxid kőzetből szilikatéglát készített. 1838-ban egy amerikai JL Norton kaolint használt nyersanyagként, és klinkerré kalcinálta agyagtéglák készítéséhez. Bessemer 1855-ben találta fel a konverteres acélgyártási módszert, a Siemens pedig 1856-ban a tűzálló téglával és egy regenerátorral ellátott zengetőkemencét (ma nyitott kandallóval kemence), és megjelent a nyersvas-érc acélgyártási módszer. A tűzálló téglák akkori természetéből adódóan azonban csak alacsony foszfortartalmú nyersvas használható acélgyártásra, azaz savas acélgyártási módszerre. A lúgos acélgyártási eljárást csak 1879-ben sikerült a briteknek kalcinált dolomittal és kátránnyal lekötni a kemence alján.
1868-ban Caran javasolta, hogy a magnezit tűzálló nyersanyag, és bevezette a magnezitből való téglakészítés módszerét. Kal Spatlon (Ausztria) nagy mennyiségű magnezit lelőhelyet fedezett fel Stájerországban. Ez a fajta érc magnezit és sziderit keveréke. Magas vastartalma miatt könnyen szinterezhető. Európában ezt a kátránnyal kevert szinterezett magnezitet sikeresen alkalmazták a kemence aljának megkötésére, és gyorsan népszerűsítették.
A kemence alja lúgos tűzálló anyagból, a kemence felső része savtűzálló anyagból készült. A kettő közötti érintkezési zónában komoly a korrózió, majd a krómhomok segítségével sikeresen elválasztják a kettőt. 1886-ban Nagy-Britannia sikeresen gyártott téglát krómból. 1915-ben az angliai Werham szabadalma bevezette, hogy a magnézia-króm és króm-magnézia téglákat 20-80 százalékos króm és szinterezett magnézia felhasználásával állítják elő. Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban, Németországban és más országokban azonban csak az 1930-as években adták el áruként a magnézium-króm vagy króm-magnézium téglákat.
1915 előtt és után az A. Radex márkájú, Ausztriában gyártott magnéziumtéglák repedésállóságát kis mennyiségű Al2O3 hozzáadásával javították. Később kiderült, hogy a tégla égetése során magnézium-alumínium-oxid spinell (MgO · Al2O3) ásványok keletkeztek. A magnézia-alumínium-oxid spinell ásványok alacsony lineáris tágulási együtthatója és nagy szerkezeti szilárdsága miatt a tégla leválási ellenállása javult.
1821-ben bauxitot vagy bauxitot fedeztek fel a franciaországi Leboxban. Főleg bauxitból, gibbsitből és más ásványokból áll.
A korund természetes ásvány, keménysége a gyémánt után a második, színe élénk. Az emberek korán drágakőnek nevezték, de a természetben ritka. 1896-ban a német Mokat feltalálta a mesterséges korund gyártási módszert.
1924-ben a brit Bowen és mások egy új 3Al2O3 · 2SiO2 ásványt találtak a magas hőmérsékleten égetett agyaganyagban, és hamarosan közzétették az Al2O3-SiO2 rendszer egyensúlyi állapotdiagramját. Később ezt az ásványt Angliában, Moore szigetén találták meg. Bowen 3Al2O3-2SiO2 ásványi mullit. A szintetikus mullitot 1926-ban, a szinterezett mullitot 1928-ban elektrofúzióval állították elő.
Bár a németek már 1881-ben kivonták a tengervízből a magnézium-hidroxidot, a tengervízből tűzálló nyersanyagként szintetikus magnézia ipari méretekben történő előállítását 1938-ban kezdte meg a brit Stetley Company.
A 20. század elején a szilícium-dioxidot kvarcüvegbe olvasztották (azaz olvasztott kvarcba), amelyet az 1960-as években sikeresen alkalmaztak a folyamatos öntés víz alatti fúvókájában.